Indiántánc Londonban
avagy Ákos koncert volt a szigeten
Hol is kezdjem...?
Újra a vonaton ülök, megint London az úti cél. Az év – vitathatatlanul – legfontosabb eseménye van ma soron, legalábbis ami minket, angliai magyarokat illet. Nem humorest, nem kiállítás, nem színházi előadás, hanem koncert. Felpezseg a helyi magyarok vére, köszönhetően Londonfalvának. Elhozták nekünk azt az előadót, énekest, zeneszerzőt, legendát, aki már hosszú évek óta ajándékoz meg minket zenéjével. Ákos áll a színpadon.
Egész nap a zenéjét hallgattam, így hangolódtam az estére. Nem mintha erre szükségem lett volna, hiszen hetek óta izgatottan vártam ezt a napot. Kellemes tavaszi napsütés, séta a Soho-ban, az új lemez jól ismert dallamai a fülemben. Muszáj volt nosztalgiázni, nemcsak a korábbi dalokat, hanem Bonanza slágereket is hallgatva. Eszembe jutottak olyan pillanatok az életemből, amikhez valami módon kötődik Ákos zenéje. Többségében kellemes élmények, és néhány szomorkás, melankolikus momentum. Remek hangulatba kerültem estére, kellően felkészülve egy hatalmas koncertre.
Kicsit korábban értem a koncertnek helyszínt adó Troxy Clubba. Nagyjából egy órával kapunyitás előtt már jó néhányan várakoztak, mindenfelől magyar hangokat hallhattam. Még nem sejtettem hányan jönnek el az itt élő magyarok közül a koncertre, de tippelnem kellett volna, azt mondom, leszünk úgy kétszázan, valódi és lélekben fiatal rajongó együtt. Tévedtem. Rengetegen voltunk. Mintha minden Angliában élő honfitárs ide utazott volna csak ezért a zenéért. Lebecsültem az érdeklődést. Ez persze semmi mást nem igazol, csak azt, hogy igenis érdemes kijönni a hazai előadóknak, mi imádjuk őket, elmegyünk és tombolunk az előadásukon.
Kígyózó sorok várakoztak hat órától a kapuban izgatottan, hogy bejussanak. Odabent a Londonfalva rendezvényeire jellemzően magyaros büfé várta a hazai ízekre kiéhezett londoniakat. A marhapörkölt nagyon ízlett, felüdülés volt az angol konyha után végre újra anyuka főztjére emlékeztető finomságokkal teletömni hasam koncert előtt.
Mikor már mindenki a színpad előtt várakozott, rövid késéssel elkezdődött az év koncertje. Valahogy teljesen természetesnek tűnt, hogy Ákos a Bonanza Banzai talán legismertebb dalával kezdett. Ez egyben meg is alapozta a hangulatot, és ahogy a dal mondta, a banzáj elindult!
Fergeteges rock-buliban volt részünk. Felsorolni is nehéz lenne az este során játszott dalokat. Rengeteg újdonság, régebbi slágerek, és igazi kedvencek csendültek fel, a közönség pedig egy emberként énekelte mindet. Nem kevés öniróniára vallott, amikor a bonanzás korszakból ismerős – egyik kedvencem – Calypso-t játszották, majd a dal egyszercsak átcsapott Lady Gaga Bad Romace című örök keletűjének rockos-ákosos átiratába. Mondanom sem kell, értékeltük az iróniát.
Végül persze eljött az a szomorú pillanat is, mikor Ákos az est utolsó hangos dalaként elénekelte az Adjon Isten jó éjszakát. A koncert véget ért, de az este még koránt sem. Akinek még nem lőtték fel a pizsamát egy igazi magyar buli zenés after partyban lehetett része.
Mindent összevetve tökéletes buliban volt részünk. A kint élő magyarok kaptak némi otthoni koncertérzést, amit a kinti közönség tagjai és a kiutazó – London csodáinak élményével gazdagodott – honfitársaink együtt élvezhettek. Állíthatom: felejthetetlen volt!
Nem feledkezhetünk el a köszönetről sem. Az élményért Londonfalva munkatársainak lehetünk hálásak, akik hibátlan szervezéssel, tényleg az év legfontosabb eseményét ajándékozták nekünk. Az est hangulata és az ígéret, miszerint Ákos valamikor, a nem túl távoli jövőben, újra megajándékoz minket dalaival élőben, feledhetetlen és bíztató. Ha engem kérdeznek, bármikor is jön újra, biztosan ott leszek.
pzs
