Blogom

Indiántánc Londonban

avagy Ákos koncert volt a szigeten

Hol is kezdjem...?

Újra a vonaton ülök, megint London az úti cél. Az év – vitathatatlanul – legfontosabb eseménye van ma soron, legalábbis ami minket, angliai magyarokat illet. Nem humorest, nem kiállítás, nem színházi előadás, hanem koncert. Felpezseg a helyi magyarok vére, köszönhetően Londonfalvának. Elhozták nekünk azt az előadót, énekest, zeneszerzőt, legendát, aki már hosszú évek óta ajándékoz meg minket zenéjével. Ákos áll a színpadon.

Egész nap a zenéjét hallgattam, így hangolódtam az estére. Nem mintha erre szükségem lett volna, hiszen hetek óta izgatottan vártam ezt a napot. Kellemes tavaszi napsütés, séta a Soho-ban, az új lemez jól ismert dallamai a fülemben. Muszáj volt nosztalgiázni, nemcsak a korábbi dalokat, hanem Bonanza slágereket is hallgatva. Eszembe jutottak olyan pillanatok az életemből, amikhez valami módon kötődik Ákos zenéje. Többségében kellemes élmények, és néhány szomorkás, melankolikus momentum. Remek hangulatba kerültem estére, kellően felkészülve egy hatalmas koncertre.

Kicsit korábban értem a koncertnek helyszínt adó Troxy Clubba. Nagyjából egy órával kapunyitás előtt már jó néhányan várakoztak, mindenfelől magyar hangokat hallhattam. Még nem sejtettem hányan jönnek el az itt élő magyarok közül a koncertre, de tippelnem kellett volna, azt mondom, leszünk úgy kétszázan, valódi és lélekben fiatal rajongó együtt. Tévedtem. Rengetegen voltunk. Mintha minden Angliában élő honfitárs ide utazott volna csak ezért a zenéért. Lebecsültem az érdeklődést. Ez persze semmi mást nem igazol, csak azt, hogy igenis érdemes kijönni a hazai előadóknak, mi imádjuk őket, elmegyünk és tombolunk az előadásukon.

Kígyózó sorok várakoztak hat órától a kapuban izgatottan, hogy bejussanak. Odabent a Londonfalva rendezvényeire jellemzően magyaros büfé várta a hazai ízekre kiéhezett londoniakat. A marhapörkölt nagyon ízlett, felüdülés volt az angol konyha után végre újra anyuka főztjére emlékeztető finomságokkal teletömni hasam koncert előtt.

Mikor már mindenki a színpad előtt várakozott, rövid késéssel elkezdődött az év koncertje. Valahogy teljesen természetesnek tűnt, hogy Ákos a Bonanza Banzai talán legismertebb dalával kezdett. Ez egyben meg is alapozta a hangulatot, és ahogy a dal mondta, a banzáj elindult!

Fergeteges rock-buliban volt részünk. Felsorolni is nehéz lenne az este során játszott dalokat. Rengeteg újdonság, régebbi slágerek, és igazi kedvencek csendültek fel, a közönség pedig egy emberként énekelte mindet. Nem kevés öniróniára vallott, amikor a bonanzás korszakból ismerős – egyik kedvencem – Calypso-t játszották, majd a dal egyszercsak átcsapott Lady Gaga Bad Romace című örök keletűjének rockos-ákosos átiratába. Mondanom sem kell, értékeltük az iróniát.

Végül persze eljött az a szomorú pillanat is, mikor Ákos az est utolsó hangos dalaként elénekelte az Adjon Isten jó éjszakát. A koncert véget ért, de az este még koránt sem. Akinek még nem lőtték fel a pizsamát egy igazi magyar buli zenés after partyban lehetett része.

Mindent összevetve tökéletes buliban volt részünk. A kint élő magyarok kaptak némi otthoni koncertérzést, amit a kinti közönség tagjai és a kiutazó – London csodáinak élményével gazdagodott – honfitársaink együtt élvezhettek. Állíthatom: felejthetetlen volt!

Nem feledkezhetünk el a köszönetről sem. Az élményért Londonfalva munkatársainak lehetünk hálásak, akik hibátlan szervezéssel, tényleg az év legfontosabb eseményét ajándékozták nekünk. Az est hangulata és az ígéret, miszerint Ákos valamikor, a nem túl távoli jövőben, újra megajándékoz minket dalaival élőben, feledhetetlen és bíztató. Ha engem kérdeznek, bármikor is jön újra, biztosan ott leszek.

pzs

„Imádom a Várost. Hatalmas, nyüzsgő, színes. Nem fogható máshoz. Véleményem szerint életében mindenkinek legalább egyszer látnia kell Londont. Alig egy órányi vonatútra élek tőle, jó párszor volt szerencsém már eljönni ide. Most mégis izgatott vagyok. A mai alkalom különleges.

Nem várost nézni jöttem, nem is vásárolgatni vagy múzeumot látogatni. Számomra az első londoni Dumaszínház napja ez, emiatt ünnepinek érzem ezt a napot. Meglátogattam egy-két ismerőst, a kedvenc pubot, a szeretett kávézót, de közben türelmetlen voltam, az este ígérete elnyomta a London feelinget.

Végre eljött a kapunyitás ideje, megérkeztem - a Dumaszínháznak ma este otthont adó - From Dusk Till Dawn nevű pubba. Mint megtudtam, afféle londoni magyarok törzshelye a bár, péntek esténként magyar dj-k tartanak bulikat, magyar zenékkel. Belépéskor rögtön megcsapta az orrom a jellegzetes magyar ételek illata. A szervezők finomságokkal vártak minket. Hurka-kolbász, töltött káposzta, csirkepörkölt, sütemények - az elmaradhatatlan somlói galuskával -, pogácsa. A hangulatot fokozta, az Egyesült Királyságban nem könnyen elérhető, pálinka is.

Az előadás kezdetéig nosztalgiázhattunk, a legemlékezetesebb magyar pop dalokat hallgatva. Hat órakor a nézőtér telve jó kedvűen falatozókkal, mintha csak otthon lennénk. És akkor megkezdődött a műsor.

Elsőként Aranyosi Péter lépett a színpadra. Ez idáig még nem volt alkalmam élőben látni őt, de meg kell mondjam, még viccesebb, mint a tévében. Előadása olyan közvetlen, mintha csak a kedvenc kocsmánkban sörözgetés közben anekdotáznánk, közös élményeken nevetve. Rögtön ez után Trabarna (Lorán Barnabás – a szerk.) következett, ő az Aranyosival közös külföldi kalandjaikkal kezdte, ezzel bevonva Pétert is a műsorába, aki persze nem bírta ki hangos kommentárok nélkül, fergeteges poénokkal. Beliczai Balázs a tőle megszokott történetekkel, azzal a karakteres humorával vette igénybe rekeszizmainkat, amik miatt annyira kedveljük. Ráadásként Aranyosi Péter tért vissza miskolci kórházi élményeivel, mintegy bekeretezve az estét.

A bő másfél órás műsor után lehetőségünk nyílt fényképezkedni, beszélgetni a fiúkkal, bárki letámadhatta őket az „állatsimogatóban”, ahogy Aranyosi nevezte a színpadot. Még fél kilenc magasságában sem tudtak szabadulni a rajongóktól, persze látszott - nem is tervezték. A körülöttük kialakuló csoportoknak tovább meséltek történeteket, mintha csak a show folytatódna, immár családiasabb környezetben. Készségesen álltak a kamerák elé, elegyedtek szóba mindenkivel. Trabarnát egy rajongója még ajándékkal is meglepte.

Aranyosi Petit nem tudtam megkörnyékezni, folyamatosan a középpontban volt, és őt is érte kellemes meglepetés: itt találkozott tizenöt év után újra régi szobatársával, akiről már halhattunk korábbi műsoraiban is. Trabarnát és Beliczai Balázst viszont sikerült meginterjúvolnom. Mindketten nagyon kellemes benyomást keltettek, szívesen válaszoltak kérdéseimre.

Barna, a rajongók gyűrűjéből kibontakozva lép hozzám.

Hogy érezted magad?

Nagyon jól, köszönöm. London nagyon szép, bár ma csupán úgy öt boltot sikerült meglátogatni, Peti miatt persze. Amúgy még maradunk két napot, holnap városnézés, a szigorúan késői ébredés után. Este másik fellépésem is lesz, ezúttal angol nyelven.

Mennyiben volt más az itteni közönségnek fellépni, mint az otthoniaknak?

Az otthoni közönségnek ez mar ismert, kicsit régebbi műfaj, máshogy kezelik. Az angliai magyarok kicsit újként fogadták, de ettől függetlenül szépen nevettek, nagyon jól, ritmusosan lehetett előadni. Nagyon jó volt, még ha lehetett is látni, hogy ők még jó értelemben véve "szüzek". Bárcsak minden alkalom ilyen lenne. Kiválóan éreztük magunkat.

Mikor jöttök újra?

Babonásak vagyunk mindannyian, akkor jövünk, ha hívnak. Azt is tudni kell ezzel kapcsolatban, hogy nekünk úgy egy év kell ahhoz, hogy egy teljesen új műsor összeálljon. Ez azt jelenti, hogy otthon is egyazon helyszínre körülbelül egy év elteltével megyünk vissza, hogy folyamatosan új anyagot tudjunk hozni azoknak, akik mindig eljönnek. Ez természetesen a budapesti fellépésekre nem vonatkozik, hiszen ott állandóan cserélődik a közönség, ott folyamatosan vannak előadásaink.

Mitől lesz egy fellépés sikeres?

Nekünk a legnagyobb megtiszteltetés egy ilyen est után, amikor megkérdezik egymástól az emberek: „Miről is volt szó? Semmire nem emlékszem”. Ez a legjobb, a totális agymosás, amikor a mindennapi munka után kiszívják az agyadat. Másfél óra teljes humor-örvény, ami lehúz és úgy mész ki, hogy „Te jó ég, mi történt?”. Kijössz a Csillagkapuból. Ekkor vagyok igazán elégedett.

Készültél esetleg valahogy másképp, mint egy hazai közönségnek?

Nem igazán. A holnapi fellépésre viszont igen, mert ott angolul fogok előadni. Arra külön kellett készülni.

Budapesten is vannak már angol nyelvű fellépések. Ezeknek milyen a fogadtatásuk?

A vicces, hogy eddig főképp magyarok jöttek. Most viszont a Dumaszínház, a Skalar Music Hungary és a British Council együttműködésének köszönhetően angolok és Magyarországon élő, angolul beszélő külföldiek is élvezhetik a stand-up comedy-t, számukra is érthető nyelven, magyar, angol és más európai sztárfellépőkkel.

Eddig tudtam Trabarnát elszeparálni a lelkes rajongóktól, tovább már nem volt türelmük, kedvencüket akarták. Szerencsére sikerült megegyezni, Barnáért Beliczai Balázst kaptam cserébe.

Balázs, hogy érezted magad az előadáson, és Londonban? Úgy hallottam első alkalommal jársz itt…

Fantasztikus volt a hangulat és a közönség. Erre még rátesz, hogy valóban először vagyok Londonban, és ez még csak fokozza az élményeket, amiket ma átéltem. A látnivalók, a város, az emberek minden új nekem. Az esti fellépés megkoronázta a napomat. Úgy tűnt nem csak én, hanem mindenki jól érezte magát, aki ma itt volt. A publikum nyitott volt, vették a lapot, tapsoltak, ennél több nekünk nem is kell.

Érzel különbséget a hazai és a külföldön élő közönség közt?

Nem igazán. Amikor a szervezés jó, akkor az emberek csak az előadásra figyelnek és teljesen kikapcsolnak. Ez tökéletesen sikerült ma.

Miben volt más a felkészülés most, mint máskor?

Igyekeztem átgondolni, mik azok az apró momentumok, amik az itteni embereket érdekelhetik, a magyarországi történések közül esetleg mit lehet felhasználni.

Milyen programot tervezel a követező két napra itt Londonban?

Városnézést, amennyi belefér. A kihagyhatatlan múzeumokat, és holnap este egy musicalre van jegyem, amit nagyon várok.

Megköszönöm az interjút, lassan elfogy a tömeg, mindenki elbúcsúzik, a srácok is készülnek indulni a szállásukra, hisz reggel négy óta talpon vannak.

Remek este volt, jól éreztem magam, a fiúk egy percre sem hagytak pihenni minket, repkedtek az otthon már valószínűleg szállóigeként elterjedt történetek, poénok, szófordulatok. A közönség nem csupán élvezte az előadást, hanem részt is vett benne, hála néhány lelkesebb cambridge-i magyar srác közbeszólásainak.

A terem kiürült, én elindulok haza. Az állomás felé sétálva, a szemerkélő londoni esőben már tényként kezelem az elhatározásomat: a következő Dumalondon-on is ott a helyem.

pzs”